Tehát iránytű vagy GPS? Ez itt a kérdés. Nos? Gondolom a klasszikus iskolák képviselői most hangosan kiáltanak, hogy persze! Hát térkép és iránytű! A lelkes fiatalok pedig azt mondják erre gyorsan, hogy mi ez az ódivatúság? Nahát! Majd esőben, meg ködben hajtogatjuk a térképet szerte szét az erdő kellős közepén, mikor ott a jó kis vízálló műszer!
Na de ismét szólanak a klasszikusok. Aki pedig nem tanulja meg a térképet az nem tud majd tájékozódni a terepen! Ó igen! A térkép. Persze, hogy a GPS-ek jelentősebb részén is az van! Hát tájékozódni valami alapján csak kell! De igazándiból ma a számítógép alapú világban ez nem egészen így működik. S főleg nem a polgári tájékozódásban. Mert ott talán csak az a lényeg, hogy hova is legyen az út? S valljuk meg ezt a funkciót a GPS-ek nagyszerűen tudják. Az út tervezése is sokkal egyszerűbb, mint egykoron. Nem kell már lefektetett cérnaszállal, vagy mérőkerékkel hajolni a térkép felett, hogy meghatározzuk a távolságokat és az úticélokat. Számítógépes és akár már okostelefonos programok állnak rendelkezésre, hogy megadjuk az útpontokat, nyomjunk egy "útvonal tervezése" gombot és máris minden megvan! Mennyi a táv, mekkora szintkülönbség, mennyi idő alatt teljesíthető az egész. Csak azt nem mondja meg, hogy mennyi kaját vigyünk, és hogy mikor fogunk elfáradni.
Az előtervezéseket már egy közepesen jó túra GPS is tudja, de kétségtelen, hogy a térképen való áttekintés sokkal kényelmesebb. A GPS-ek többségén nagyon kicsi képernyőn kell sokszor dolgozni, és azért nehézkesebb mint egy számítógépes előtervezés, de működik. Persze annak, hogy ezeket az eszközöket valaki használni tudja, kell egy hajlam a számítástechnika használatára. Hogy meg merjük tanulni és ne csak azért mondjuk valami ellenében, hogy jobb a régi, mert nem ismerjük.
A geoláda keresgélést például az esetek többségében igen nehéz volna valamilyen műszer nélkül művelni. Persze, hiszen ezt a játékot erre találták ki! De mélyen az erdőben elhelyezett ládáknál az oda vezető utat is meg kell - legtöbbször hosszú gyaloglással - tenni és elmondhatatlanul egyszerűbb a dolog, ha a GPS-en csak a színes csíkot kell követni egészen odáig. Természetesen ekkor is figyelni kell, hol van letérő vagy útelágazás, de koránt sem akkora az eltévedés veszélye, mint a hőskorban.
Emlékeim szerint az Országos Kék Túra bejárása közben kilométereket képesek voltunk eltévedni, mert épp egy nagy beszélgetés kellős közepén vettük észre, hogy rég eltértünk a jelzéstől. Ó ha akkor lett volna GPS ami csipog a kanyarnál! Manapság akik velem jönnek túrázni, az egyik okuk az, hogy szinte sosem tévedünk el.
De bármikor el is vehetik azt a GPS jelet akik adták - mondják a bölcsek. Hát persze! De nem veszik, mert lássuk be minden bizonnyal jó üzlet ez a tájékozódási műszer piac. S ennek alapja a jel! Ha pedig elveszik, akkor már nekünk sem a GPS használata lesz a legnagyobb problémánk. Na de ki is fogyhat az elem a GPS-ből! Na! Hát persze, hogy kifogyhat! De ésszel él a jó turista és visz magával tartalékot, vagy úgy indul el, hogy teljesen fel legyen töltve s akkor nagy baj nem lehet. Hisz a modern eszközök manapság két cerkával, egyhuzamban 15-20 órát is bírnak és az már több mint egy komplett, normál túranap.
Tehát akkor még mindig a kérdés az, hogy iránytű+térkép vagy GPS? Gyakorlott túrázóként megállapítható, hogy a tervezési fázisban sokkal áttekinthetőbb egy térkép, ami lehet akár hagyományos akár digitális. A digitálisnak feltétlenül meg van az előnye, hogy a koordináta és más adatok sokkal gyorsabban leolvashatók. A papír alapúnak viszont előnye, hogy nagyobb terület tekinthető át egyszerre és általában részletesebbek még, mint a ma elérhető digitális turistatérképek.
Az út megtétele közben, viszont aki már használt GPS-t minden bizonnyal nem cserélné vissza – csak szükség esetén – a papír térképre. Mert ebben a műszer esetében lehet akár előre betáplálni az útvonalat, vagy rövidebb szakaszok megadásával haladni. Legnagyobb vitathatatlan előnye, hogy a túra tökéletes pontossággal tervezhető. Tehát nem kell izgulni napközben hogy elérjük-e a hazafelé induló buszt vagy se? Mutatja a sebességünket, az érkezési időnket és még egy csomó mindent, amit szeretnénk. Pillanatok alatt megállapíthatjuk a helyzetünket, s azt bediktálva - bár sose legyen rá szükség - már jöhet is értünk a mentés. Persze, ha jön! De megmutatja, hogy mikor fog aznap lemenni a nap, így gyorsan megtudhatjuk, mikortól kell elővenni a lámpákat, hogy meg tudjuk nézni az iránytűt. Oóó! De hisz a GPS-ben az is van! Na, jó akkor azt is egy gombnyomással megnézhetjük.
Szóval szumma szummárum, már egy közepesen jó GPS is egy komplett tájékozódási központ. De a magam példájából beszélve azért rengeteget kell piszkálni egy ilyen eszközt mire mindent jól megismer az ember benne, hogy aztán a terepen már minden gördülékenyen mehessen és ne kelljen a csapatot negyed órákra azzal visszatartani, hogy: hát most nem is találom a megfelelő menüpontot!
Az ujjgyakorlat itt is fontos! Olyan, mint a próba alatt levő túracipő. Eleinte menjünk mindenhová abba, hogy ne élesben derüljenek ki a turpisságok! Minden felsoroltak ellenére a kérdés, kérdés marad. Azt hiszem lesz, aki minden kényelmetlenség ellenére továbbra is a papírtérképet részesíti előnyben. Lesz korosztály, aki nem tudja megtanulni a műszerek viszonylagos bonyolultságát. De lesz fiatalabb, aki kénytelen lesz a térképek tanulmányozására adni fejét, mert különben nem tudja majd megfelelő hatékonysággal használni GPS-ét.
Így hát csak marad a kérdés. Iránytű vagy GPS? A leghatékonyabb válasznak pedig az együttes használat tűnik, de a túrázás gyakorlata majd mindenkinél eldönti melyiket részesíti nagyobb előnyben. Úgy is egy a lényeg. Maga az út.